Szemléletem

Pszichológusi identitásom legfontosabb részének azt a gondolati hátteret és azokat az értékeket érzem, amikkel jelen vagyok a másik emberrel, a másik ember számára. Az én eddigi utamon szemléletemre és emberképemre, keresztény hitem mellett, a közösségi pszichiátriában és hajléktalanellátásban szerzett tapasztalataim voltak nagy hatással, amelyekből az emberre nézve a feltétel nélküli értékességet, a közös munkára nézve a döntés és a remény értékeit emelném ki.
Ugyanakkor fontos szempontnak látom azt is, hogy a pszichológussal való munka során ne csak a problémák megoldása és a nagyobb boldogság kerülhessen a fókuszba, hanem annak az egyedi útnak – ha úgy tetszik, küldetésnek – a megtalálása is, amely során a szenvedés erőforrássá és tanítóvá válhat, ami az önazonosság és az autentikus, minden értelemben felnőtt élet felé vihet.

2023 óta dolgozom az Ébredések Alapítványnál, ahol sokféle élethelyzetű, zömében pszichiátriai és/vagy addiktológiai diagnózissal élő kliensekkel foglalkozom, e mellett dolgozom a budapesti hajléktalanellátó (BMSZKI) kötelékében is, pszichológiai segítségnyújtást adva fedél nélküli klienseknek. 2025 őszétől magánrendelésben is várom a hozzám fordulókat a Khora Budapest Pszichológiai és Művészeti Stúdióban.
A sokszínű és kihívással teli tapasztalások sokban formálták segítői identitásomat, magam is nyitottabbá és a társadalmi problémák iránt fogékonyabbá váltam. Megerősödtek bennem a feltétel nélküli elfogadás, az odafordulás értékei és sokat tanultam a felépülésről, döntési szabadságról, az emberi méltóságról és az előítéletek elleni küzdelemről.
A fentiekkel összhangban, közel áll hozzám Frankl logoterápiás irányzata, az egzisztenciális és a jungi pszichológia, a művészetterápiás módszerek és a lelkigondozás. Megközelítésemben leginkább a pszichodinamikus gondolkodás érvényesül, de fontosnak tartom a rendszerszemlélet alkalmazását is. Igény szerint alkalmazok művészetterápiás és kognitív eszközöket is. Külön figyelmet fordítok az érzelemkezelés fejlesztésére, az érzelmek asszertív kommunikációjára, mert tapasztalataim szerint ezek a területek kiemelten fontosak és hatékonyak a személyes fejlődés és a harmonikusabb életvezetés szempontjából.
Egyéb tapasztalatok
- Munkámat szupervízió és intervíziós csoportok is segítik.
- Önismeret: egyéni és csoportfolyamatokban szerzett kb. 130 óra önismeret
- Részvétel az évente kétszer megrendezésre kerülő Közösségi Pszichiátriai, Addiktológiai és Mentálhigiénés Konferenciák lebonyolításában
- Önkéntes pszichológus: Ébredések Alapítvány (2022.11-2023.06.)
- Gyülekezeti ifjúsági csoportvezető (2016-2021)
Megjelenések:
MPT Vándorgyűlése, 2026. 01. 21-24. - esetprezentáció
Tilos Rádió, 2025. 05. 14. - beszélgetés a közösségi pszichiátria és az Ébredések Alapítvány munkájáról
XXX. Közösségi Pszichiátriai, Addiktológiai és Mentálhigiénés Konferencia, 2025. 01. 15. - workshop-előadó
Baptista Tevékeny Szeretet Misszió "Fókuszban a szenvedély- és pszichiátriai betegellátás (függőség, kapcsolódás, módszer)" szakmai konferenciája, 2024. 10.31. - előadó
