Egy felépülés történet - MPT Vándorgyűlés 2026. 01. 21-24.
2026. 01. 21-24 között került megrendezésre a Magyar Pszichiátriai Társaság Vándorgyűlésére Budapesten. A konferencián lehetőség nyílt egy hajléktalan kliens esetének bemutatására, amely folyamatban részt vettem pszichológusként. A konferencián való részvétel többek között amiatt is nagy öröm volt, hogy a hajléktalan emberek mentális ellátása és az alkalmazott módszertan bemutatásra kerülhetett a hazai pszichiáter társadalom fontos eseményén.
Röviden a hajléktalanellátásról
Bár a hajléktalan emberek nagy százalékban szenvednek mentális és / vagy szerhasználati zavarokban élethelyzetükből fakadóan töredékük jut el megfelelő ellátáshoz. A budapesti hajléktalan ellátó (BMSZKI) és az Ébredések Alapítvány évek óta együttműködik, hogy a hajléktalanszállókon megforduló ügyfelek pszichiáteri és pszichológusi segítséghez juthassanak, ezzel is növelve esélyeiket a talpra állásban. Egy ilyen komplex segítsegnyújtást igénylő jelenség során, nagyon nagy hatékonyságú megközelítés a teammunka, amelyet jelen esetben orvosi, pszichológusi és szociális munkás kollégák összehangolt tevékenysége jelent, így történt ez a konferencián bemutatott kliens esetében is.
A hajléktalan klienst hosszú évek óta tartó pszichózisa kapcsán kezdtem el én is segíteni, amelyhez nem sokkal később még egy pszichológus kollégám csatlakozott. A folyamat elején nem lehetett felmérni, hogy szakmailag mennyiben járulhatok én hozzá a kliens felépüléséhez, de a hol 5, hol 20 perces alkalmak látszólag sokat adtak a kliensnek, így emberileg fontosnak tartottam a kéthetente történő találkozásokat. Ez talán furcsán hathat, de a hajléktalanellátásban más szempontokkal, hangsúlyokkal lehet és kell dolgozni pszichológusként: hosszútávú, rendszeres, kiszámítható folyamatot nem igazán lehet folytatni, egyrészt a kliensek zaklatott életvezetése és változó testi, ill. lelki állapota miatt, másrészt a szálló típusa (éjjeli menedékhely / nappali melegedő) lakóinak "cserélődése" miatt. Annak tudatában, hogy egy-egy emberrel talán csak egyetlen egyszer lehet majd találkozni, fontossá válnak az operatív, problémamegoldó beszélgetések és a kríziskezelések. Felértékelődik az emberi találkozás puszta ténye és olyan más – számunkra talán alapvető – értékek megtapasztalása, amelyek sajnos ritkán adatik meg a fedél nélkülieknek; ilyenek pl. az együttérzés, az ítéletmentesség, a személyes dolgaik iránti érdeklődés.
Esetbemutatás
A hebefréniával diagnosztizált középkorú hölgyet kezdetben inkoherens beszéd, regresszív viselkedés, pszichotikus tünetek (akusztikus hallucinációk) és az anyával való szimbiotikus kapcsolat jellemezte. A szálló lakói leginkább csendre intették, zavaró személynek találták, sok lenéző, bántó megjegyzést is kapott.
A bemutatott eset kapcsán, fontos szerepet kaptak a kliens saját írásai, versei, rajzai és az irodalmi művekkel való munka is, amelyekkel lassan, eleinte a számunkra is láthatatlan módon, elkezdte újra szervezni identitását, saját történetét - önmagát. Az egyre hosszabb és koherensebb beszámolóiból egy sokszorosan traumatizált élet bontakozott ki, ezzel párhuzamosan pedig el kezdtek visszaszorulni a regresszív viselkedések, a pszichotikus tünetek is, így a gyógyszercsökkentés is kivitelezhetővé vált. Megindult a kliens önállósodása és az anyától való függésre való ráeszmélés is. Mindebben fontos lépes volt az a realizáció, hogy az ágyi poloska irtások során megsemmisített füzetei, írásai állapotrosszabbodást eredményeztek a kliensnél, így a szociális munkás kollégák digitalizálni kezdték azokat, ezzel jelentősen hozzájárulva a kliens felépüléséhez.
A kliens jelenleg képes reflektálni a még vissza-visszatérő hanghallásaira, azok triggereire, nagyobb rálátással bír édesanyjával való kapcsolatára és szeretne munkát vállalni. Meg tudja különböztetni a felnőtt és a gyermeki én-állapotát is. Mai napig előfordul, hogy a kliens az ülések keretein belül készít rajzokat, jegyzeteket vagy ír verseket, melyek tartalmát nem mindig osztja meg a vele dolgozó szakemberrel - ez már a szakember dolga, hogy elengedje az érteni vágyás, olykor szakmai önértékelésről, mintsem a kliens jobbanlétéről szóló igényét és bízzon abban, hogy a kliens "tudja mit csinál".
A szakmai szempontok (közösségi pszichiátria módszertana és a team munka sikere) mellett az odafordulás és a remény értékeit viszem tovább, mint felkiáltójeleket, amelyek akkor is vezérfonálként szolgáltak, amikor még nem látszott a mentális nehézségekhez való hozzáférés vagy a beszélgetések szakmai értelme. Fontos lépés, hogy egy ilyen jellegű, a hagyományostól sok mindenben eltérő munka bekerülhetett a Magyar Pszichiátriai Társaság látómezőjébe is.
Képek forrása: Ébredések Alapítvány Facebook oldala