Beszéljünk róla! - Érzelemkezelés

Munkám során gyakran tapasztalom, hogy az érzésekkel, érzelmekkel ambivalens a viszonyunk: mindenféle szerepet, funkciót aggatunk rájuk, így válnak önmagukban jutalommá, céllá vagy épp legyőzendő ellenséggé. Az is gyakori, hogy érzéseink validálják vagy épp invalidálják gondolatainkat és ítéleteinket. Mindennapjainkban meghatározóak, de sokszor inkább összezavaróan hatnak, mintsem hogy egyszerűsítenénk a dolgunk. Bár az érzések tényleg működhetnek a fenti példák szerint, alapvetően más a valódi funkciójuk, ezt pedig fontos tudatosítani.

A bejegyzésben a teljes igénye nélkül írok a témáról,  elsősorban a kliensekkel szerzett tapasztalataim nyomán. 

Érzeni vagy nem érezni?

Az érzelemkezeléssel, -szabályozzásal való munkát onnan tudjuk elkezdeni, hogy ránézünk, megjelennek-e egyáltalán az érzések. Nehezen elképzelhető lehet ez azok számára, akik éppen, hogy heves érzelmi viharokban találják magukat - az érzelmek megélése azonban egyáltalán nem magától értetődő. Az érzelmileg túlterhelő életesemények, pl.: egy trauma esetén, az érzések olykor egyszerűen "kikapcsolnak", "lehasadnak". Komolyabb esetben ez disszociáció formájában is jelentkezhet. Ahogyan egy fájdalomcsillapító, úgy ez a fajta "lekapcsolás" is, védelmi funkciót lát el: megóv minket attól, hogy egy helyzet fájdalma, feszültsége nehogy túl sok legyen, ugyanakkor ez a védelem elzárhat minket a feldolgozástól, egy-egy esemény fontosságának felismerésétől, arról nem beszélve, hogy a mindennapokban szükségünk van az érzéseinkre és általában szeretnénk is megélni azokat.

"Vad, habzó nyálú tengerek falatjaként forgok..."; - amikor az érzések elárasztanak

A József Attilától származó idézet jól példázza, hogy érzéseink olykor a megbénultságig, a tajtékzásig vagy a reményvesztettségig tudnak fokózodni. Ilyenkor sokszor téves következtetésekig is eljutunk, pl. egy szakítás után úgy érezhetjük, többé sosem leszünk már szerelmesek. Érzéseink ilyenkor látszólag önmagukban problémák, hiszen "túl erősek". Bár az elárasztó érzések kapcsán javasolt megküzdés az, hogy próbáljunk kilépni belőlük pl. mindfulness technikákkal amíg mérséklődnek, alapvetően nem megküzdenünk kell az érzelmeinkkel.

A fentiekben vázlatosan volt szó néhány verzióról, amik NEM az érzelmek funkciói: sokszor nem jó tanácsadók, nem maguk a problémák és önmagukban nem jelentik azt, hogy valami tényleg "jó" vagy "rossz" nekünk, de nem is "vaklármák". 

Az érzelmeknek természetesen hatalmas irodalma van - a gyarkolatban, én mint jelzésekre szeretek gondolni. Jeleznek, ha jó történt velünk, ha fájdalom ért bennünket, ha megsértettek, ha sikerült valami, ha valami nincs, vagy pont hogy sok - a kérdés csak az, hogy mi is az valami. Olyasminak is el lehet ezt képzelni, mint egy bonyolult műszerfalt, jelmagyarázatok nélkül: az biztos, hogy a kis lámpa villog, de vajon mire utal? Mert sokszor, az adott érzelem, többet vagy mást jelez, mint amihez mi elsőre kötnénk: az idegesítő kolléga, talán emlékeztet bennünket egy tanárra, akitől sok negatív hatás ért, a feleségünk pedig az édesanyánkra, aki mindig leteremtett, ha nem volt elpakolva, stb. - ezekben az esetekben például a múlt és a jelen élményei összekeverednek a hasonló érzés mentén bennünk, ezeket pedig nehéz szétválasztani. Az érzések egyúttal védenek, segítenek bennünket, ahogyan a nem a tünet a probléma, hanem a betegség, amit jelez. Ennek megértése és elfogadása nagyon fontos, ha "jó viszonyba" szeretnénk kerülni az érzelmeinkkel.

Érzelemfelismerés, -kezelés, -szabályozás

Bárhogyan is vagyunk jelenleg az érzéseinkkel, fejleszhetjük érzelemfelismerésünket és -kezelésünket. Míg az érzelemfelismés az arra való képességet jelöli, hogy tudom azonosítani és megnevezni azt, ami bennem zajlik, a -kezelés és a -szabályozás az éppen aktív érzelem és az abból származó viselkedéses reakciókkal illetve gondolatokkal való adekvát munkát jelenti. Nagyon sokat segít mindebben az önismeret is, amely az érzések megértésében játszik nagy szerepet. Fontos, hogy ezek összeérjenek: meg tudjam nevezni, el tudjam fogadni és megélni az érzést, úgy, hogy ne uraljon le, tudjon hatékony "segítőm" maradni és hosszú távon akár gyógyulnom is ott, ahova az érzés mutat. 

Összefoglalva tehát: az érzések nagyon fontos jelzések, amelyek sok esetben segítenek, figyelmeztetnek, helyeselnek, de szükség van az irányba terelésükre, ahogyan egy hajós is kihasználja a szél erejét, irányát.